A legkedveltebbekElőadóinkElőadók, félplayback műsorok

Gáspár Laci

Gáspár Laci már általános iskolásként megmutatkozott művészi vénája, akkoriban azonban elsősorban a rajzolás terén bizonyított, több pályázatot is megnyert.

Részt vett egy jazz-zenekar alapításában, az együttesben a basszusgitározás mellett énekelt is. Különböző rendezvényeken léptek fel Nógrád megyében és Budapesten. A zenekar felbomlása után a helyi gospel-kórusban énekelt. 1995-96-ban a Ki Mit Tud?-on indult, közvetlenül a televíziós döntők előtt esett ki a műsorból. A Kifutó 2 válogatóján továbbjutott, előadásával lenyűgözte a zsűrit, azonban a műsor megszűnése miatt a várva várt sikerek elmaradtak. Az Üstökös tehetségkutató verseny sem hozta meg számára az áttörést, ezért úgy döntött, hogy az éneklést abbahagyja. 2003-ban családja unszolására indult a Campona tehetségkutató énekversenyen, melyen 3. helyezést ért el és különdíjat kapott. Augusztusban nevezett be a TV2 Megasztár – Az év hangja című versenyébe. 3. helyen végzett s elnyerte a megtisztelő “2004 legjobb férfihangja” címet. A verseny hónapokon át zajlott, eközben Laci országos ismertségre és hatalmas rajongótáborra tett szert.

2004 októberében jelent meg első albuma Hagyd meg nekem a dalt címmel. Az album pár hét alatt aranylemez, később pedig platinalemez lett. Az album első kislemeze aHagyd meg nekem a dalt című dalból készült. A dal 3 hétig állt a VIVA TV hivatalos slágerlistájának élén, és a MAHASZ Editors’ Choice rádiós listáján 7 hétig volt első. Az albumhoz még egy kislemez készült a Sosem vagy egyedül című dalból.

2005-ben jelent meg második albuma Bárhol jársz címmel, amely az előzőhöz hasonlóan szép sikereket ért el. Az albumról két kislemez jelent meg a Ma éjszaka és a Bárhol jársz című dalokból.

2006-ban jelent meg harmadik albuma És mégis forog a föld címmel. Az albumról három kislemez jelent meg: az És mégis forog a Föld, a Bolond vagyok, mert és egy duettSzekeres Adriennel, a Kikötők, mely az és egyik legnagyobb sikere lett.

2007-ben jelent meg negyedik albuma Maradandók tisztelettel címmel. Az album első kislemeze az Engedj el című dalból készült.

2008-ban a harmadik albumról megjelent egy negyedik kislemez a Dalban küldöm című dalból.

Ajánlatkérés:

Név *

Megrendelő szerv (cég) neve

Az Ön mobiltelefonszáma *

Az Ön e-mail címe *

A tervezett rendezvény jellege *

Milyen előadóra/zenekarra, vagy egyéb műsorra kér ajánlatot?

Milyen alternatív előadót/zenekart, vagy egyéb műsort kér ha az első választása foglalt?

Rendezvény helyszíne (Településnév)

Rendezvény időpontja (dátum)*

Műsor kezdete *

Műsor időtartama *

Egyéb fontos megjegyzés

Biztonsági kód
captcha