Kasza Tibor

1978 február 23-án születtem, Szegeden.

Már egészen kiskoromban vonzott a színpad, a színjátszás, a zene, de ekkor még mindenki arra számított, hogy a színház lesz az utam…
Az általános iskola után beiratkoztam a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalom-dráma szakára, ahol nagyon szabad és kreatív négy évet töltöttem. Azt hiszem, ez az időszak fordított végleg a zene irányába.

Szentes után Pest volt a következő állomás.
A Toldi Mária Musical Stúdió növendékeként a legjobb ének- és hangképző tanárokkal dolgozhattam együtt, belekóstolva egy új világba,  a musical-be.
Megismerkedtem Miklós Tiborral, aki szerzőként és barátként is igazi társ lett, számos musical bemutatóján dolgoztunk együtt, ő mint szövegíró/rendező, én pedig mint zenei vezető/karmester.
Együtt állítottuk színpadra például a Fame és a Rent című világsikerek magyar előadásait is. Később Tibivel írtuk a Crystal első nagy slágerét a Két utazót, és még számos nagy Crystal slágert.

1998-ban megszületett a Crystal gondolata és vele az első dal is, a Két utazó.
Hamarosan egy egész albumnyi dal íródott ebben az izgalmas újszerű stílusban, ami sajnos csukott fülekre talált a kiadóknál..
“..rétegzene..”, “…a lány nem tud énekelni…”, “…hozz 5 millió forintnyi szponzort..” és még sorolhatnám, hogy milyen elutasító válaszokban volt részem..

Eközben már nem csak zeneszerzőként, hanem szövegíróként is kézbe vettem a dalaink készítését, mert úgy éreztem a saját, őszinte mondanivaló többet ér bármi másnál. A Fújja el a szél c. lemeznél átvettem a klipek rendezését is, mert elégedetlen voltam az addigi klipek minőségével.

Sokan kérdezték, nem lesz ez sok?
De igen sok volt, nagyon sok, de nem volt más választásom, mert nem akartam rossz kompromisszumokat kötni.

Következett a harmadik Crystal lemez, a Trilógia, ahol az új dalok mellett az első két album legnagyobb slágereinek szimfonikus feldolgozásait is elkészítettük Pejtsik Péter barátommal. A Trilógiát országos turné követte,amelyhez világszintű látványtechnika párosult.

Közben megérett bennem egy új álom, hogy a bennem szunnyadó sok lírai dalt egy lemezen kiírom magamból. Hosszas készülődés és sok vívódás után elkészült az első szólólemezem, a Ha egy férfi igazán szeret….
Nagyon aggódtam attól, hogy hogyan fogadják majd a hölgyek, ezt a kimondottan nekik szóló korongot, de az eredmény minden várakozást túlszárnyalt. A Ha egy férfi igazán szeret több mint 2 hónapig vezette a Mahasz albumeladási listáját, megdöntve ezzel a Crystal minden eddigi rekordját.

A fotózást, mint az egyetlen igazi szenvedélyes hobbimat, lassan fedeztem fel eközben magamnak. Mára már profi felszereléssel, sok sok szakember tanácsaival felvértezve űzöm ezt a kellemes időtöltést.

Őszintén hiszem azt, hogy amit az ember képes elképzelni, azt képes megvalósítani is…

Forrás: kaszatibor.hu

Ajánlatkérés:

Név *

Megrendelő szerv (cég) neve

Az Ön mobiltelefonszáma *

Az Ön e-mail címe *

A tervezett rendezvény jellege *

Milyen előadóra/zenekarra, vagy egyéb műsorra kér ajánlatot?

Milyen alternatív előadót/zenekart, vagy egyéb műsort kér ha az első választása foglalt?

Rendezvény helyszíne (Településnév)

Rendezvény időpontja (dátum)*

Műsor kezdete *

Műsor időtartama *

Egyéb fontos megjegyzés

Biztonsági kód
captcha