ElőadóinkNosztalgia előadók, együttesek

Koós János

Első sikereit táncdalfesztiválokon indulva aratta; kétszer első díjat nyert. 1961-ben megjelent első nagy slágere a Micsoda nagyszerű dolog. 1966-ban a legjobb énekes díjat is megkapta. Énekesi karrierjével párhuzamosan színészként is tevékenykedett; Az oroszlán ugrani készül (1969), Bűbájosok (1969), A gyilkos a házban van (1970) filmekben is szerepelt. Hofi Gézával is itt találkozott, akivel duót alakítva vált ismertté, majd csatlakozott hozzájuk Kovács Kati és elkészítették 1976-ban a Kell néha egy kis csavargás című zenés rádiójátékot, ami hanglemezen csak 1989-ben jelent meg. Később más dalok társaságában 1996-ban a Próbálj meg lazítani című CD-n adták ki.[1] Ők hárman voltak a zenés paródia műfaj első triója. 1982-1985 között a Mikroszkóp Színpad tagja volt, színész és humorista szerepben. Énekesi karrierje a mulatós nóták felé fordult. 1999-2000 között az RTL Klub televíziónál kéthetente énekelt a Koóstoló című műsorral. 2002-ben a Magyar Televízióban havonta szerepelt a Koós Klubbal. Hat nagylemeze, számos kislemeze került kiadásra; televíziókban gyakran szerepelt, sőt műsorokat is vezetett.

Ajánott műsorunk: Koós János és Barátai, melyben többek közt feleségével, Dékány Saroltával lép színpadra.

Ajánlatkérés:

Név *

Megrendelő szerv (cég) neve

Az Ön mobiltelefonszáma *

Az Ön e-mail címe *

A tervezett rendezvény jellege *

Milyen előadóra/zenekarra, vagy egyéb műsorra kér ajánlatot?

Milyen alternatív előadót/zenekart, vagy egyéb műsort kér ha az első választása foglalt?

Rendezvény helyszíne (Településnév)

Rendezvény időpontja (dátum)*

Műsor kezdete *

Műsor időtartama *

Egyéb fontos megjegyzés

Biztonsági kód
captcha