Kocsis Tibor

A 2011-es X-Faktor győztese. Ajánlatkérés:

Caramel

Molnár Ferenc „Caramel” Fonogram-díjas magyar énekes. A TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorának 2. szériájának győzteseként vált népszerűvé. 2004 őszén beadta a jelentkezési lapját a Megasztár induló 2. szériájába. Caramel már a show elején nagy népszerűségre tett szert a Megasztár-rajongók körében, amiben az is segített, hogy ő volt az egyik, Bartók Eszter mellett, akinek a számát játszották […]

Gáspár Laci

Gáspár Laci már általános iskolásként megmutatkozott művészi vénája, akkoriban azonban elsősorban a rajzolás terén bizonyított, több pályázatot is megnyert. Részt vett egy jazz-zenekar alapításában, az együttesben a basszusgitározás mellett énekelt is. Különböző rendezvényeken léptek fel Nógrád megyében és Budapesten. A zenekar felbomlása után a helyi gospel-kórusban énekelt. 1995-96-ban a Ki Mit Tud?-on indult, közvetlenül a televíziós […]

Palcsó Tomi

  Palcsó Tamás magyar énekes, színész. 2004 őszén ismerhette meg őt az egész ország, amikor bekerült a Megasztár tehetségkutató verseny 2. szériájába. 2. helyezett lett. 2005-ben megnyerte a Bravo Otto-díjat. 2006-ban ő lett az év férfi előadója. A Popcorn díjkiosztóján megszavazták az év kedvenc előadójának és a VIVA Cometen jelölt volt az év férfi előadója […]

Vikidál Gyula

Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas magyar énekes.   Diszkográfia: P. Mobil: 1978 – Kétforintos dal / Menj tovább (SP) (stúdiófelvétel) 1979 – Forma I. / Utolsó cigaretta (SP) (1978-as koncertfelvétel, Láng Művelődési Központ) 1984 – Honfoglalás (LP / MC, 2003: CD bónuszdalokkal) (a címadó szvit ötödik tételében + a CD-kiadás bónuszdalaiban) 1998 – Az „első” nagylemez […]

Charlie

Horváth Károly, művésznevén Charlie Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, könnyűzenész, a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze, trombitása.   Díjak, elismerések: EMeRTon-díj (1991, 1993, 1994, 1997) Arany Mikrofon-díj – Az év énekese (1992) Arany Zsiráf-díj (1994) Az év lemeze – Charlie (1994) Az év legsikeresebb rock albuma (1994) […]

Rácz Gergő

Rácz Gergő Fonogram-díjas zeneszerző, énekes, producer. Ajánlatkérés:

Balázs Pali

1990-től több éven keresztül szórakoztatta az éjszakai bárok, éttermek, klubok vendégeit. 1996-ban jelent meg Slágerek Házibulihoz 1. című, első magánkiadású kazettája, rajta az 1970-es, 1980-as évek legnépszerűbb romantikus dalaival. A kazetta nagy sikert aratott a közönség körében. Még ez év novemberében folytatásképpen egy újabb albuma látott napvilágot Slágerek Házibulihoz 2. címmel. Balázs Pali 1. és […]

Vastag Csaba

  Vastag Csaba, a 2010. évi televíziós tehetségkutató, az X – Faktor győztese 1982. február 11-én született. Igen sokoldalú művész, aki már fiatalon megismerkedett a zenével és az énekléssel. Hosszú ideig rock-zenekarok énekese volt, akikkel Európa számos országát bejárta. Ajánlatkérés:

Tabáni István

2008-ban jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába a Megasztár 4. szériájába. A műsor válogatóján először a Queen együttes Bohemian Rhapsody című számát énekelte és később bejutott a legjobb 70 énekes közé, azonban kiesett, mivel a zsűri szerint nem tudta felülmúlni az első produkcióját. 2009-ben, egy évvel a komoly csalódást jelentő kudarc után jelentkezett az RTL klub […]

ByeAlex és a Slepp

Márta Alex, művésznevén ByeAlex magyar énekes. Bár korábban már több kislemeze megjelent, valójában az Eurovíziós Dalfesztivál 2013-as magyar nemzeti válogatójában, A Dalban tett szert széles körű ismertségre. Ő képviselte Magyarországot a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon Malmőben a Kedvesem című saját szerzeményével, melyből Palásti Kovács Zoltán készített remixet – a versenyen 10. helyezést ért el. Viszonylag fiatalon […]

Szakács Gergő

  Magyar énekes , zeneszerző és szövegíró. Országos ismertségét az első magyar X-Faktornak köszönheti. Azóta saját magának és más énekeseknek (pl: Takács Nikolas-nak) ír dalokat. 2014-ben felbukkant a Rising Starban is. 2015-ben az A Dal című műsorban az Ősz utca című dalával a Legjobb 30 dal közé jutott.   [youtube]https://www.youtube.com/watch?v=xKYmyuHb7Kw[/youtube] Ajánlatkérés:

Csordás Ákos

Csordás Ákos 21 éves énekes tehetség. Kiskorától kezdve érdekelte a zene, és ez az idő múlásával sem változott. 14 éves korában lépett először a karriert jelentő deszkákra, és azután már egyre több helyen lépett fel gitárral vagy éppen anélkül. 4,5 éve él kapcsolatban barátnőjével, akivel nagyon jól megvannak. Az X-faktor előtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem […]

Dolhai Attila

A zene iránti rajongása már fiatalkorában megmutatkozott, ezért szülei beíratták Gödöllőre, az Állami Zeneiskolába. Általános Iskolába Ajakon, majd Kerepestarcsán járt. Postaforgalmi Szakközépiskolát végzett Budapesten, majd a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán folytatta tanulmányait ének-hittan szakon. Ő volt a frontembere a Zsámbéki zúzók névre hallgató rockbandának, melyet barátaival a főiskola évei alatt alapítottak. 1999-ben tűnt föl először a […]

Varga Miklós

Szólólemezek: 1990: Otthonról hazafelé 1991: A Rockoperaház fantomja 1994: Csak egy dallam 1995: A hajnal 1995: Van remény?! 1996: Himnusztöredékek 1999: Hazatérés 2004: Csemetekert 2006: Vad volt és szabad Ajánlatkérés:

Oláh Gergő

Oláh Gergő énekes, aki a családja miatt jelentkezett a 2012-es X-Faktor tehetségkutatóba. Már a válogatón a 24 éves fiú elvarázsolta a mentorokat, így nem volt kérdés a továbbjutása. A táborban is elbűvölte a közönséget, és a mentorok házán is kiválóan vette az akadályt, és bejutott a legjobb 12 énekes közé az élő adásba. Ajánlatkérés:

Kasza Tibor

1978 február 23-án születtem, Szegeden. Már egészen kiskoromban vonzott a színpad, a színjátszás, a zene, de ekkor még mindenki arra számított, hogy a színház lesz az utam… Az általános iskola után beiratkoztam a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalom-dráma szakára, ahol nagyon szabad és kreatív négy évet töltöttem. Azt hiszem, ez az időszak fordított végleg a […]

Csonka András

Folyamatosan vett énekleckéket, s tudását kamatoztatta a Grease, a Hair, és a Kapj el! című musicalek főszerepeiben is. Majd a Budapesti Operettszínházban és a Győri Nemzeti Színházban is játszott, többek között a Hotel Menthol című rock and roll-musicalben. Persze ez idő alatt sem tétlenkedett: Győrben a Hello, Dolly! című musicalben játszott, Szegedenpedig a Csókos asszony című operettben. Ez utóbbival 2000-ben az év Operett találkozójának […]

Tabáni István

2008-ban jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába a Megasztár 4. szériájába. A műsor válogatóján először a Queen együttes Bohemian Rhapsody című számát énekelte és később bejutott a legjobb 70 énekes közé, azonban kiesett, mivel a zsűri szerint nem tudta felülmúlni az első produkcióját. 2009-ben, egy évvel a komoly csalódást jelentő kudarc után jelentkezett az RTL klub tehetségkutató műsorába a Csillag születik 2. szériájába, ahol felismerték benne a tehetséget. […]