Bereczki Zoltán

Bereczki Zoltán az Ernst Thälmann, majd a Sallai Imre Általános Iskola tanulója volt. 5-10 éves koráig (1981-1986) versenyszerűen úszott a Vasas SC-ben, majd ezután 4 évig kajakozott az MTK-VM-ben. A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett. Ebben az időben működött első zenekara, a Styx. Két évig dobolt, hegedült és két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában.

A középiskola ideje alatt került Toldy Mária énektanárhoz, aki felismerve tehetségét, az első meghallgatás után felvette. 2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. A főiskola közben levelezőn elvégzett egy közgazdasági iskolát is.

Az 2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az „Operett Angyalai” formáció hangszerelését, és az Operettszínház „Mozart!” című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ben megjelent magyar nyelvű „Rómeó és Júlia” CD is.

2005-ben Súgó Csiga-díjat, 2006-ban Emerton-díjat kapott az év musical színésze kategóriában.

X faktor: 2010 A Hangokba Zárva című dala volt az X faktor döntőseinek a nagypárbajdala, míg 2011-ben a Búcsúdalával búcsúzott 12 döntős.

2011-ben részt vett a TV2 Nagy Duett című műsorában, ahol Peller Mariannal alkotott duettpárost, II. helyezést értek el. 2012-ben felkérték a TV2 Megasztár 6 című műsorában zsűritagnak.

2012 Zenei vezetője a Náray Erika és Kökény Attila Szerelem és Szenvedély című zenés estjeinek.

2013 -ban részt vett a TV2 Sztárban Sztár című műsorában, melyről győztesként távozott.

Ajánlatkérés:

    Név *

    Megrendelő szerv (cég) neve

    Az Ön mobiltelefonszáma *

    Az Ön e-mail címe *

    A tervezett rendezvény jellege *

    Milyen előadóra/zenekarra, vagy egyéb műsorra kér ajánlatot?

    Milyen alternatív előadót/zenekart, vagy egyéb műsort kér ha az első választása foglalt?

    Rendezvény helyszíne (Településnév)

    Rendezvény időpontja (dátum)*

    Műsor kezdete *

    Műsor időtartama *

    Egyéb fontos megjegyzés

    Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót: