Kállay-Saunders

1985-ben született New York Cityben, a modell Katalin Kállay és az ismert amerikai producer, soulénekes Fernando Saunders gyermekeként. 2010-ben hazatért Magyarországra meglátogatni a nagymamáját, és a TV2 által szervezett Megasztár 5 castingján való továbbjutása miatt itt is maradt. A versenyben egészen a negyedik helyet sikerült megszereznie.  A tehetségkutató után 2011 nyarán megjelent első kislemeze, amely a Csak veled címet viselte, majd 2012-ben részt vett az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójában, A Dalban, ahol az I Love You című dalát adta elő, de nem sikerült bejutnia a műsor döntőjébe. Ez év nyarán Tonight címmel jelentette meg a harmadik kislemezét, melyet a híres malmői producerrel, Rebstarral készített. A 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál magyar nemzeti döntőjébe is benevezett. Ezúttal a My Baby című szerzeményét adta elő, és az elődöntőjéből első helyen, a zsűri szavazatai által jutott tovább A Dal középdöntőjébe, majd onnan a végső döntőbe, ahol második helyezést ért el.

Ajánlatkérés:

    Név *

    Megrendelő szerv (cég) neve

    Az Ön mobiltelefonszáma *

    Az Ön e-mail címe *

    A tervezett rendezvény jellege *

    Milyen előadóra/zenekarra, vagy egyéb műsorra kér ajánlatot?

    Milyen alternatív előadót/zenekart, vagy egyéb műsort kér ha az első választása foglalt?

    Rendezvény helyszíne (Településnév)

    Rendezvény időpontja (dátum)*

    Műsor kezdete *

    Műsor időtartama *

    Egyéb fontos megjegyzés

    Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót: